Caravan: In The Land Of Grey And Pink

No, több napja nem írtam már, de megérte várni, mert ma egy igazán fasza lemezt mutatok itt be; ez pedig nem is lehet más, mint a Caravan In The Land Of Grey And Pink című lemeze! Először talán nem árt egy kicsit bemumtatni magát a zenekart: a Caravan a progresszív rock masszív képviselője, annak is az ún. Canterbury ágát műveli - miért éppen Canterbury? Mert odavalósiak voltak, ha-ha! Persze, ez így nagyon leegyszerűsíti a dolgot, a lényeg, hogy ez az angol város nem csupán az érsekségéről világhírű, hanem az innen kinövő rockzenei stílusról is. A zenekar a Wilde Flowers egyik fele lett (a másik a szintén híres Soft Machine). Eredetileg 1968-ban alakultak, Pye Hastings gitáros-énekessel, Dave Sinclair billentyűssel, Richard Sinclair bőgős-énekessel (ő a progarchives.com szerint később többek között a Hatfield & The North és a National Health nevű csapatokban is megfordult) és Richard Coughan dobossal.

Az 1971-ben megjelent In The Land Of Grey And Pink a Caravan utolsó lemeze volt a klasszikus felállásban. A borítója egészen sajátos hangulatú, egy helyen azt olvastam, hogy Tolkien-hangulatú, van is benne valami, de az biztos, hogy ezt nézegetve nem ilyen muzsikára számítottam. Az anyagot többnyire mérföldkőnek tekintik, amely magában hordozza a Canterbury stílus minden savát-borsát, de lássuk be, amikor először meghallgattam, a Golf Girl és a Love To Love You (And Tonight Pigs Will Fly) című daloknál öléggé elkerekedett a szemem. Ne szépítsük: sima popdalokról beszélünk, utóbbi gyakorlatilag tinglitangli, jópofa, meg minden, csak hát izé, szövegileg meg abszolút csajozósak, szóval ebből kiderül, hogy a proggie-k sem csak a tekeréshez meg a hangszerbűvöléshez értenek!

Ezzel ellentétben, a Winter Wine gyönyörű, ez annyira tetszik, hogy most ez az egyik kedvencem a műfajnak ebből korszakából! Van benne szép akusztikus gitár, billentyűfutamok, Sinclair mester meg olyan szépen énekel, hogy csak na! Eddig Peter Hamilton (Van Der Graaf Generator) hangja volt a nagy kedvenc, de most már holtverseny van. A címadó dal egy kicsit elvarázsolt, de klassz, valahol hippinótaként jellemzik, szerintem nem az, mert én nem komálom a hippiket, ez a dal meg jó. Talán azért lehet hippis, mert tényleg olyan (szövegileg), mintha egy bepipázott arc hallucinációit mesélné el.

A lemez vitathatatlan éke, gyöngyszeme stb. az utolsó szám, a Nine Feet Underground. Ez egy majdnem 23 perces tétel, szinte teljesen instrumentális, nagyon nehéz róla bármilyen összefoglalót is írni, mert nyilván egy ilyen hosszú – amúgy nyolc kisebb részből álló – anyagot nem egyszerű befogadni, szóval többször kell meghallgatni, ráadásul minden egyes alkalommal más-más hangulata van. Tökéletes, csak ezért is érdemes már beszerezni a lemezt, a maga kategóriájában csak a Yes Close To The Edge-éhez és a Van Der Graaf Generator A Plague of Lighthouse Keepers-éhez mérhető.

Caravan: In The Land Of Grey And Pink (1971)

01. Golf Girl
02. Winter Wine
03. Love To Love You (And Tonight Pigs Will Fly)
04. In The Land Of Grey And Pink
05. Nine Feet Underground